Maci Roadshow Annával 1.

2017-05-29 Boldva, Edelény, Szendrő, Szalonna, Rakacaszend, Aggtelek, Szinpetri, Szerencs, Tokaj, Szabolcs, Sárospatak, Sátoraljaújhely

Anna eddig is olyan sokat utazott Macival, hogy ő már tiszteletbeli Topy útitárs, lassan nyomtatok is neki egy oklevelet. Áprilisban 23 (huszonhárom!) új helyre látogattak el, ami olyan sok, hogy muszáj volt kettébontanom a történetüket. Az első 12 úticélról szól ez a mostani bejegyzés, a folytatás pedig egy következő bejegyzésben lesz olvasható.

Aki olvasta már Anna élménybeszámolóit, az tudja, hogy mindegyiket Maci nevében írja, önmagát pedig "sofőr"-nek hívja. Változtatás nélkül olvashatjátok a legújabb írását:

 

 - - -

 

Éreztem, hogy fárasztó húsvétom lesz, mikor felbukkant a sofőr és betuszkolt az autójába. Azt mondta, oda megyünk, ahol még nem jártam. Na, ezzel kint vagyok minden vizekből: van még párezer település, ahová nem jutottam el.

 

Boldva

Szép ez a templom Boldván, lelkész úr nagyon kedvesen meg is mutatta nekünk. Ez az egyik a négy legrégebbi templom közül az országban. Hadováltak nekem valami Latiatuc feleym ?umtuchel izét, ami állítólag itt íródott a kolostorban. Halotti beszéd, azt mondják.

 

Boldva

Na de mi lapul a templom mögött? Mi van ott túl a rácson? Mitől dobban a medveszív???

"Ott túl a rácson egy más világ van,
amelynek érzem bűvös illatát.
Ott túl a rácson virulnak a rózsák,
melyeknek kelyhe édes mézet ád.
Ott túl a rácson van a mennyország,
minőt nem látott senki még soha!
Ott túl a rácson tündérek élnek,
Oda kívánok menni én, oda!"

(Részlet Huszka Jenő Gül baba c. operettjéből)

 

Boldva

A kapun a kiírás (alig olvasható) szerint „Vigyázz méhek!” Szerintem is vigyázzanak a méhek! Jövök! Jól van, sofőr, mézmámorban úszom, vihetsz bárhová!

 

Edelény

Edelény, L’Huillier–Coburg kastély. Nem fogom kimondani.

 

Edelény

A Templomkerti Kisvendéglőt a sofőr és családja melegen ajánlja az erre vetődőknek. És nem csak azért, mert nincs más étterem a környéken :)

 

Szendrő

Szendrő vára falromjain épített torony. Nem sok maradt meg belőle…

 

Szalonna

Szép kis Árpád-kori templom Szalonnán, az oltár alatt egy 5000 éves lakóház maradványai. Nézzétek meg, nagyon érdekes! Amúgy medveévben mennyi az az 5000 év?

 

Rakacaszend

Rakacaszend, újabb Árpád-kori templom. Bejutni nem sikerült.

 

Aggtelek

Cseppkőbarlang Aggteleken

 

Aggtelek

Nem medvé(n)nek való vidék? De! Pont ez való nekem! Folytonos 10 fok és sötétség. A deneverebekkel valahogy kiegyezünk. Amíg aludni hagynak és nem ultrahang-technóznak, nem veszünk össze. Csak a mézemet majd valahogy csúsztassátok be az ajtó alatt, lécci'!

 

Szinpetri

Szinpetri mellett az ott a Nemzeti Park szalamandrája a domboldalban. Látjátok?

 

Szerencs

Szerencsre is betértünk. Gyorsan beugrottam a Rákóczi-vár elé egy (két) fotóba.

 

Tokaj

Tokaj. A Tisza és Bodrog torkolata...

 

Tokaj

...na meg az ismeretlen borivó szobra :)

 

Szabolcs

Szabolcson Szent László király és egy újabb Árpád-kori templom. Sofőrnek valamiért ez a dilije… mézet még egyikben sem láttam...

 

Sárospatak

Sárospatak, újabb Rákóczi-vár és a Vörös-torony.

 

Sátoraljaújhely

Sátoraljaújhely főtere.

Boldva

 
 
 
 

Edelény

 
 
 

Szendrő

 
 

Szalonna

 
 

Rakacaszend

 

Aggtelek

 
 
 
 
 

Szinpetri

 

Szerencs

 
 

Tokaj

 
 

Szabolcs

 
 

Sárospatak

 
 

Sátoraljaújhely

 

Kommentek

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek
Rendben